|
A Budai Team SE Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő Rally versenyautó szervize, amely ezzel kapcsolatosan nyújt komplex szolgáltatást.
Főként WRC autókat üzemeltető vállalkozásunk minden esetben megfelel a legmagasabb követelményeknek, tevékenységünk pedig az ügyfeleink igényeinek.
A csapatfőnök, Budai Béla lelkiismeretesen vezényli a csapatot, aminek köszönhetően sikeresnek mondhatjuk magunkat.
Az évek során kiváló kapcsolatokat építettünk ki néhány külföldi csapattal, akik nagyon sokat segítenek kitűzött céljaink megvalósításában.
Szolgáltatásunk lényeges elemei:
- Versenyautó bérbeadás
- Versenyautó felkészítés
- Versenyautó építés
- Reklámszolgáltatás
VFTS-től WRC-ig - avagy: történetünk
1991 - 2001
Az egyesület elnöke és tulajdonosa: Budai Béla, a magyar rally meghatározó alakja.
25 éves pályafutása alatt közel 150 versenyen indult, nevéhez fűződik Magyarország egyetlen gyári orosz
VFTS-e, és a H csoport bevezetése. Az egyesület 1991-es megalapítása után 2001 szeptemberéig
Budai Béla elnök, tulajdonos és még számos más rally versenyző versenyzését segítette és irányította.
Béla 1998-ban, lecserélve a vilniusi VFTS-t, ismét gyári autóval, az Auriol féle Toyota Celica ST 185-tel versenyzett.
Ezzel az autóval fejezte be pályafutását 2001-ben a Mecsek Rallyn.
2002
25 év aktív versenyzésből nem lehet egyik napról a másikra teljesen kilépni,
eldobni a rallyval való kapcsolatot. A rengeteg tapasztalat nem veszhet kárba, így 2002 -ben csapatunk
átalakult és a meglévő Toyota Celica ST 185-el valamint a mellé vásárolt Toyota Corolla WRC-el
elkezdődött a team új időszámítása.
Minden kezdet nehéz - nekünk sem volt máshogy. A Celicánk hibátlanul működött amíg az utolsó versenyen
(Mecsek Rally 2002) szó szerint megsemmisült, míg a Corolla hét versenyből 2 célba érkezést tudott
teljesíteni, 4 esetben műszaki hiba, 1 esetben baleset okozta a kiállást.
2003
A 2003-as év Monte-Carlo Rallyval kezdodött, nem csak a rallys világnak hanem nekünk is, a
Szabó Gergő-Táborszki Attila páros indult a Toyota Corolla WRC-vel. Jó kezdet után már azt képzeltük, hogy
lekerül a rontás az autóról, de másnap bekövetkezett a hiba. A harmadik gyorsaságin eltörött a jobb első
féltengely, ami nem lett volna probléma de a szervízpark előtt az etapon végleg megállt az autó, a visco
felmondta a szolgálatot.
Még egy VB következett, Törökország, Fülöp Rajmunddal. Ez a verseny sem lóghatott ki a sorból, de legalább
nem az autó hibája, hanem egy szerencsétlen ugratás miatt kellett idő előtt hazaindulnunk a versenyről.
A Toyotát kivittük a csehekhez.
Ebben az évben vásároltuk meg a csapat Super1600 autóját, egy gyári Fiat Punto S1600-as versenyautót
az N Technologytol. Ebben az évben a kis Super1600 hibátlanul működött és 7 versenyből 6-on hiba nélkül
ért célba, egy versenyen pedig egy filléres alkatrész miatt állt ki az autó.
2004
A 2004-es évben a Toyota Corolla WRC-vel Vizin László könyvelhetett el szép sikereket: 5 versenyből
5-ször ért célba a rally kedvelők nagy meglepetésére. Egy versenyen pedig Elek Pisti kormányozta az autót,
de sajnos a motor meghibásodása miatt nem tudta befejezni a versenyt. Vadonatúj motort kapott az autónk
a verseny után és így még erősebb és megbízhatóbb lett. Év végén pedig összejött egy olaszországi munka
ahol egy Master Show keretében Hirvonen, Latvala és Miki
Biasion parádézott az autónkkal.
A kis Puntónk is nagyon kiválóan szerepelt ebben az évadban és 6 versenyből egyszer sem kellett műszaki
hiba miatt kiállni. Egyszer szabályrontás miatt, másodszor baleset miatt nem ért célba az autónk.
2005
A 2005-ös évben autóváltás történt, ami azt jelentette, hogy az év közepén megváltunk a Fiat Punto Super 1600-tól, illetve
novemberben megvásároltuk Béres Józsika N csoportos Subaru Impreza WRX-ét.
Az évkezdet azonban sajnálatos módon nem alakult szerencsésen, hiszen márciusban a
Ring Rally-n a Corollánk motorja kigyulladt. Ebben az évben 6 versenyen Holczer Dániel és Magyar Gábor páros indult a
Toyota Corolla WRC-vel, ebből 3 befejezett versenyt könyvelhettek el. Azonban az év végén Vizin László és Táborszki Attila
visszaültek a Corollába, és az utolsó két versenyt már a számukra jól ismert WRC-vel teljesítették.
Ebben az évben a kis Puntonkkal Ferencz Kriszti Herczig Robival állt rajthoz egy verseny erejéig, mégpedig a Veszprém Rallyn,
ahol kategóriájuk 5. helyen értek célba, illetve a Holczer- Patkó kettős a Budapest Rallyn, ahol sajnos kiállni kényszerültek.
2006
2006-ban Vizin László és Táborszki Attila ismét a Toyota Corolla WRC-vel vágott neki a magyar bajnokságnak, míg az ex-Béres N
csoportos Subarut az egykori magyar bajnok Elek Pisti és navigátora Budai Annamária
bérelte ki.
Vizin László az év összes versenyén rajthoz állt, melyből 6 versenyt fejezett be, így az abszolút magyar bajnokság 4. helyén
fejezték a 2006-os évet. Legjobb eredményük a Miskolc Rally-n elért abszolút 3.
helyezés volt, amelyre Budai Team is szívesen gondol vissza.
Elek Pistiék 5 versenynek vágtak neki a Subaru Imprezával, és ebből 3 versenyen értek célba, mindegyiken dobogós helyezéssel.
A Veszprém Rally-n teljesített kategóriagyőzelemmel búcsúztak a Subarutól,
hiszen Pisti vásárolt egy saját autót, és az év hátralévő versenyein már azzal próbáltak szerencsét.
Az év végén még pár híres pilóta is vezette a Corolla WRC-nket. Csehországban a
prágai Rallysprinten Vaclav Pech, a cseh miniszterelnök navigálásásval,
majd Olaszországban a Taddei-Gaspari páros és nem utolsó sorban a
Mikulás Rallyn Gigi Galli és navigátora G. Bernacchini.
2007
2007 februárjában egy újabb WRC projekten dolgozott a Budai Team, aminek meg is lett az eredménye. Márciusban már a csapat
műhelyében tudhattunk egy 2002-es fejlesztésű Subaru WRC S8-t,
melyet Hollandiából Mark van Eldiktől vettünk. A magyar bajnokságban Vizin László és Zsiros Gábor állt vele rajthoz, az év végén
pedig az abszolút 6. helyen végeztek, 1 ponttal lemaradva az 5-tol.
A Toyota Corolla WRC-vel az évet ifj. Érdi Tibor és Lukács József kezdte, ám 3 verseny után úgy döntött a csapat, hogy új bérlő
után nézünk, mivel Érdi Tiborékkal nem sikerült megegyeznünk. Így a Szombathely Rally
-tól már Garami Zoltán és Vajda Attila indult a Corollával. Garamiéknak ez volt az első WRC-s évük, melyet főleg
örömautózásnak szántak.
Nem utolsó sorban szót kell ejtenünk Hering Gyuláról is, aki 3. lett az N3-as kategóriában év végén. Gyula egy Honda Civic-el állt
rajthoz, melyet a csapat készített fel és szerelte minden egyes versenyen. Az év végén azonban Gyula új autót vett, méghozzá egy új
Honda Civic R3-t. Az autót a JAS Motorsport közreműködésével hoztuk Magyarországra, és 2008-ban kerül bevetésre.
Decemberben pedig megint elutazott a csapat a Prágai Rallysprintre, ahol ismét
Vaclav Pech és a cseh miniszterelnök, Miroslav Topolanek indult a Toyotánkkal.
Nem szeretnénk kihagyni a sorból Elek Pistit és Budai Marcsit sem, akik megnyerték az év N csoportos bajnokságát.
Bár nem a csapat által felkészített autóval indultak, de azért így is gratulálunk Nekik! J
2008
A 2008-as év fordulópont volt csapatunk számára, hiszen ebben az évben versenyzett utoljára a Magyar Bajnokságban Vizin László.
Laci bácsi 2004 óta a Budai Team WRC-ivel versenyzett, és utolsó versenyén az abszolút 2. hellyel búcsúzott a Subaru Impreza WRC-től.
Toyota Corolla WRC-nket a magyar bajnok páros Turi Tamás és Tóth Imre bérelte ki. Legjobb eredményük a több
szakaszgyőzelem mellett az abszolút 2. hely volt.
Ebben az évben szintén nálunk versenyzett Hering Gyula és Fuchs Gábor, akik a 2007-es évben vásárolt R3-as Honda Civic Typer-rel
versenyeztek. Az autót a Budai Team készítette fel a versenyekre. Gyuláék a 6. helyen végeztek az A7-es kategóriában.
2008 kapcsán még szót kell ejtenünk a sprint versenyeken induló Zsiros Gábor- Elek Zoltán párosról is, akik szintén
a csapatunk által felkészített N csoportos Subaru Imprezával versenyeztek.
2009
A 2009-es évben csapatunk 2 bajnokságban volt érdekelt. Az országos magyar rally bajnokságban Hering Gyula- Spitzer Gábor páros R3-as Honda Civic versenyutóját szervizeltük, akik az év végén a kategória 3. helyét szerezték meg. Gyuláék az év összes versenyén rajthoz álltak és több 2. helyet is könyvelhettek el maguknak.
Ugyanezzel az autóval indult Vizin László Zsiros Gáborral a nemzetközi IRC bajnokság futamain. Laciék 3 futamból 2-t fejeztek be, és az év végén az IRC bajnokság kétkerekesek kategóriájában a 4. helyet szerezték meg.
A magyar bajnokságban a WRC-k utolsó évében sok fiatal pilótát üdvözölhettünk csapatunkban , mint pl. Notheisz Attila, Ifj. Cseh Vilmos, Maricsek Miki-Rubóczky Attila, Gyarmati Ariel-Kocsis György, a H9-es bajnokpáros Mucsina Tamás- Csoór J. Tibor és nem utolsó sorban a 2008-as abszolút magyar bajnok navigátor Kazár Miklós-Szőke Tamás, akik az abszolút 2. helyen fejezték be a Komló Rallyt.
Ebben az évben még 2 bajnokot köszöntött csapatunk, Czakó Janek és Budai Annamária a Szuper 1600, A csoport illetve az N2 és Suzuki Swift Kupa bajnok navigátorait.
Gratulálunk minden versenyző párosnak!
2010
2010-ben újabb versenyzőpárosok keresték meg csapatunkat. Olyan párosok álltak rajthoz a Subaru Impreza S9 WRC-vel, akik eddig még sosem versenyeztek WRC-vel. Pethő Tyutyuék Kassán, Bíró Péterék Szekszárdon, Kovács Antiék Bárdudvarnokon mérették meg magukat a magyar és szlovák rally bajnokság országos és sprint futamain.
Országos Magyar Rally Bajnokság abszolút magyar bajnok párosa is csapatunknál vendégeskedett, Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa a szezonzáró Mecsek Rally-n a Budai Team által felkészített Honda Civic R3-al nyerték meg az A7 kategóriát.
Év végén még elutaztunk Prágába, ahol Jan Votava élhette át az első WRC-s élményeit. Hering Gyula munkahelyi elfoglaltsága miatt 2010-ben az egri nyitófutam után kényszerpihenőre ment, de 2011-ben újra rajthoz áll.
2010-ben újabb bajnoki címet szerzett Magyar Miklós, Budai Annamária páros az A6 kategóriában, gratulálunk Nekik!
Köszönet ügyfeleinknek, támogatóinknak és munkatársainknak az eddigi sikereink eléréséért!
|